Prologue – The first day in our story
Már rég összekészült, mire én még a
kislábújjam sem dugtam ki a takaró alól. Ősz van s ahogy kinézek az albérleti
lakásának ablakán látom, ahogy a közeli fa leveleit hullatja. Hihetetlen
mázlista ezzel a lakással, olyan jó helyen van itt Pesten belül és nem is az a
túlzsúfolt kis garzonlakás, akár az enyém. Valahogy sehogy sem férek el a cuccaimtól
és akárhogy szelektálok mindig van valami amiben felbukok. Viszont annak
ellenére, hogy olyan sok cuccot hoztam fel magammal ide olyan egyedül érzem
magam. Talán pontosan ez az oka, hogy ismét Nimród lakásán töltöttem az éjjelt.
Tudván tudom, hogy ismét összefognak veszni menyasszonyával Adéllal, de akárhogy is
próbálkozom mindig itt kötök ki nála, ha elkap az egyedüllét. Az utóbbi időben,
amit itt fent Pesten töltöttem egyedül vele barátkoztam össze annyira, hogy
száztíz százalékosan bízzak meg benne. Igen rosszul gondolom, hogy nem 100 de
rátennék még tíz százalékot. Emlékszem a
legelső napomra, amit náluk kezdtem. Nagyon féltem az ujjaimat tördeltem a
buszon útközben, hogy vajon elég jó leszek – e közéjük, elfogadnak majd avagy
sem? Milyen lesz az ápolói - és az
orvosi gárda? Akkor féltem, most pedig jót mosolygom a bakijaimon és ahogy a
magas szőkés barna hajú, kissé szakállas, helyes és okos rezidens Váradi Nimród felém
való hozzáállásán.
2019. Március 20.:
Új hely, új kezdet és új élet nélküle és az összes hülyeség
nélkül amit miatta vagy vele tettem. Senki nem ismer és ez jó is így. Legalább
kicsit önállósodom és nem a szüleim pici kislánya leszek, hanem egy független nő.
Már csak az hiányzik, hogy fel is nőjjek ehhez a felfogáshoz. Próba szerencse.
Miközben felpillantok kis lakásom fali órájára hamar megállapítom, rohanó lépést
kell vegyek ahhoz, hogy elérjem buszom és ne késsek már az első napomon.
Bedobálom a munkaruháim és a klumpám kék Nike sport táskámba, amit vállamra
kapok, gyorsan bezárom a zárat és futni kezdek, hátha elérem még a buszt. Öt óra
negyvenöt perc és én a buszon vagyok mázlimra. Előkotrom a fülhallgatóm
csatlakoztatom telefonomhoz és elkezdem oldani a rám nehezedő feszültséget. Nem
sikerül s már az ujjaim tördelem.
- Bocsáss meg, szabad ez a
hely? – kérdezi egy hosszú szőke hajú, kissé középkorú, csinos nő. Mire én kiveszem
a fülesem és válaszolok.
- Természetesen – elveszem a
sporttáskám a mellettem lévő székről és az ölembe helyezem.
- Köszönöm – mosolyogja.
Az út további részét szótlanul töltöttük, egészen
addig míg azt nem hittem rossz helyen fogok leszállni és a hölgy akiről
kiderült Patrícia felvilágosított jobb ha vele tartok, mert ő is odatart ahova
én. Pár perc kellett és leszálltunk a megállóban, arcunkon széles mosolyok
jelentek meg.
- Te hatalmas arc vagy,
mondták már neked? – mosolyogja és vidámságában, már a hasát fogja.
- Nem miért, kellett volna?
– mosolygom s közben a szememet törlöm a könnycseppektől amik a jó kedvemben
csepegnek.
- Nagyon is. Na jó komolyra
fordítva a szót, Szabó Patrícia vagyok és örülök, hogy megismertelek – nyújt kezet
felém.
- Szintén örülök, Hidvégi
Polli vagyok – viszonzom kézfogását.
- Polli – elengedi a kezem
s ismét mosolyog. – Nem te vagy az új kolleginánk?
- Ami azt illeti , ha az Intenzív
osztályon dolgozol akkor a válaszom igen.
- Valami oknál fogva teljesen
véletlenül, de utadba sodródott egy kollégád.
- Az de jó, mert semmit nem
tudok merre mi is van – kacagom. – Ugye segítesz, hogy ne vesszek el?
Patrícia bólint egyet és elindulunk a bejárat felé.
Elmutogatja, hol van a Sürgősségi osztály és a büfé lent a földszinten illetve
ott van még a Belgyógyászat is, ami számomra furcsa mert a mi kórházunkban a
negyedik emeleten volt honos. Beszállunk a liftbe, ahol az ötödik emeletet
nyomja meg. Szuper most már azt is tudom hanyadik emeletre megyünk. Mikor kiszállunk
látom hogy csupa mosolygós emberek jönnek hátulról, egyből meg is kérdezem
Patríciát mi ennek az örömnek a forrása és kik ők. Mire megmutatja az erkélyt
és elmondja, hogy ide jár ki mindenki cigizni és ők rezidensek voltak. Mire nem
jó, hogy mi vagyunk a kórház legtetején, gondolom magamban. Patti megnyomja az
ajtónyitót és már szezám tárulj. Bemegyünk majd elfordulunk balra. Patti megáll
egy nagy parafa tábla mellett, amit én későn veszek észre és neki megyek bénaságomban.
- Jaj bocsánat, sajnálom –
sütöm le szemem.
- Semmi baj. Na figyuzz ide
– mutat egy A/4 – es papírra maga előtt – Ez itt a sirató fal. Ide teszi ki Gréti
a főnővérünk a betegek leosztását. Látod itt a te neved az enyém mellett.
Bólintok egyet, hogy megértettem majd folytatja.
- Szóval te velem és
Vanesszával leszel beosztva, te fogod Roni -t „vinni” .
Bólintok ismét bár Patrícia látja rajtam kissé félek, ezért
megvigasztal, hogy nincs semmi gond és majd segít nekem.
Bemegyünk az öltözőbe, ahol találkozunk a modell külsejű,
hosszú barna hajú, kedves Jónás Vanesszával. Mikor meghallja, hogy én vagyok az
új kolléganő örömében a nyakamba ugrik.
- Végre van egy másik friss
husi – mosolyogja. – Mennyi idős vagy? Mióta dolgozol és hol kezdtél?
- Húsz éves vagyok, egy éve
dolgozom és Sebészeten kezdtem.
- Szuper akkor könnyen
fogsz tanulni. Sebészetest könnyebb tanítani, majd mi tanítunk ha nem gond.
- Az jó lenne – mosolygom.
- Remek, akkor a nagy oldalon találkozunk. Megyek mert a késői váltásért leveszik a fejem. – mosolyogja Vanessza és távozik körünkből.
- ♡ -
A délelőtt egész jól eltelt semmi gond nem volt,
mindenkinek bemutatkoztam köztük a tüdő transzplantációra váró Roni doktorának
is Váradi Nimródnak, aki előtt jól felsültem. Nem tudtam asszisztálni artériás
kanül szúrásnál, és egy nyamvadt nebulizációt sem tudtam rendesen összetenni a
betegnek.
- Semmi baj , majd össze
készülök hozzá és csinálom én – mondja Nimród és már keresi az artériás kanül-t
a ragasztót, fertőtlenítőt és a hozzá szükséges fecskendőket. Kettőt pislogok
mire ő már megszúrta a kábé velem egykorú Ronáld-ot.
- Nem csináltál még Astrupot,
igaz? – mosolyogja.
- Sajnos még nem.
- Gyere velem megmutatom
hogy kell – hív magával, miután átmossa és elzárja a kanült.
Odamegyünk a géphez és elmagyarázza hova kell tenni a
fecskendőt, mit kell bepötyögjek a monitorba, hol vannak az adatok, mikor pedig
kiadja az összesítést / eredményt mi lényeges és mi kevésbe.
- Megkérlek ha most
visszamegyünk csinálsz neki egy nebulizálást?
- Persze – mosolygom, bár
dunsztom sincs mi merre van és miből mennyit szoktak.
Segítség kérő szemekkel nézem merre vannak a lányok,
de Vani két perce szólt, hogy elmegy cigizni, Patti pedig a betegét igyekszik leszedálni,
mert éppen szétszedne mindent. Na jó próbáljuk meg, amit lehet. Előkeresem a
Berodual nevű inhalációs oldatot és az inhalációs tartájba teszek belőle keveset
meg egy kis sóoldatot, ez így eddig sikerül, de most meg nem sikerül összetenni
és mellette inhalál.. Ugyan miért is működik és miért vagyok béna. Arcom kezd
piros lenni és elsüllyednék szégyenemben. Nimród látja, hogy kezd gondom
adódni, felnéz a lázlap felől és odajön a betegágy mellé.
- Add ide , majd segítek – mondja határozottan és
elveszi a kezemből. A központi oxigén-t elzárja, így a nebulizátor máris nem
fújja az anyagot, majd összeteszi a maszkkal és felteszi Roninak. – Tessék már
kész is. – Ronira mosolyog, majd rám néz egy kissé megvetően majd
visszamegy a lázlap fölé.
A nap további részében megkértem a lányokat mutassanak meg mindent, mi merre van és írjuk le mi mire való legyen az injekció, tabletta vagy valami műszaki cucc. Beszéltem a főnővérrel is Grétivel és a főorvos asszonnyal is el kellett beszélgetnem Vértesi Gabriellával, aki meglehetősen örült a „friss hús”-nak. Valahogy így telt el az első napom.
Miután elbúcsúztam a lányoktól és leszálltam buszunkról elindultam hazafelé, kis lakásom felé. Telefonom felcsendül a kijelzőn pedig látom nevét: Gellért ♡, amit egyből kinyomok. Nincs szükségem rá, sem a hazugságaira. A múltam és nem lesz soha többé a jelenem. Felindulok a lakóház harmadik emeletére, ahol kis négyszobás lakásom található. Kinyitom ajtóm, majd ledobom táskám a földre, magam pedig a kanapéra. Tárcsázom anya számát , hogy elmeséljem neki milyen jól felsült egész nap a lányuk ők pedig jót nevessenek rajtam.
Nos így történt, hogy első nap felsültem a mindenki által
szeretett Nimród doktor úr előtt, s így történt, hogy első nap egy nagy
nullának éreztem magam.
